Műsor 2022

08.16. Benjamin Britten: Noé bárkája

misztérium-opera egy felvonásban, középkori angol szövegek alapján

„Isten utasítja Noét – az egyetlen igaz embert, aki egy erőszaktól és romlottságtól lezüllesztett világban még megmaradt –, hogy építsen egy nagy, fából készült, kívül-belül szurokkal bevont bárkát. Egy hatalmas özönvíz – mondja Isten – el fogja törölni az életet a föld színéről; a bárka azonban a víz színén marad, belsejében Noéval és családjával, és minden állatfajból egy-egy párral (egy hímmel és egy nősténnyel).”
(1Mózes 6:9–7:9.)

A Biblia szerint Noé 600 éves volt, amikor eljött az özönvíz. Mivel igaz, Istentisztelő ember volt azonnal engedelmeskedett az Úr parancsának. 40 napon és 40 éjjelen át szakadatlanul esett az eső, a vizek megszaporodtak, és felemelték a bárkát a szárazföldről. Az eső ellepte az összes magasabb hegyet, és hét méterrel meghaladta még a legmagasabb hegycsúcsokat is. Azonnal elpusztult minden élőlény, amely a Földön élt, egyedül a bárka utazói menekültek meg. A víz további 150 napig a földfelszín felett maradt, egészen addig, míg Isten szelet nem küldött a Földre. A bárka azonban fennakadt az Ararát hegyen. Amikor Noé kinyitotta az ablakot, mindenfelé víz volt, amerre csak a szeme ellátott. Ezért elküldött egy madarat, hogy megnézze, visszavonult-e a víz valahol. A madár két alkalommal sikertelenül járt, harmadszorra azonban egy olajfaággal a csőrében tért vissza. A Föld végre megszabadult a víztől, és újra megkezdődhetett az élet a bolygón.

Noé: Fülep Máté
Noé felesége: Rőzer Orsolya Hajnalka
Az Úr hangja: Aczél András
Sém: Szűcs Bátor/Kling Vejke Vajk Sém felesége: Seszták Dóra
Hám: Bredács Borisz/Niedermüller Márk Hám felesége: Hajós Boróka
Jaffet: Kiss Tamás/Papp Dániel Jaffet felesége: Mező Dorottya
Társalkodónők: Kerékgyártó Lili, Ádám Angelika, Telenkó Zsófia, Kártik Hanna, Papp Rebeka Sára, Kaszoni Zsuzsanna, Hernádi Flóra
Közreműködik:
• a Deák Diák Általános Iskolában működő Budapesti Énekes Iskola tanulói (művészeti vezető: Mezei János és Bubnó Tamás),
• a debreceni Lautitia Gyermekkar (karnagy: Nemes József),
• Szulita és Dennis (Led Performers), cirkuszművészek,
• Bonecz Franciska Yuki, Tóth Laura Mia balettnövendékek (Magyar Nemzeti Balettintézet – művészeti vezető: Radina Dace), valamint a
• Duna Szimfonikus Zenekar

Magyar szöveg: Bubnó Tamás
Vezényel: Horváth Gábor
Fény, hang: Gáti Péter
Világítástervező: Szilágyi Yvette
Arculat-tev: Aczél Boglárka Csenge
Videó- és visual tervező: Bori Tamás
Koreográfus: Mráz Kornélia
A rendező munkatársa: Mohácsi Nóra
Rendező: Aczél András
Produkciós vezető: Bonecz Ervin

08.16. ◊ kedd ◊ 20:30 (08.17. szerda, esőnap)

Jegyár: 2000 Ft

JEGYVÁSÁRLÁS:

Online: JEGYx1.hu

Hagyományos jegyvásárlás:
Tourinform Esztergom Iroda
Esztergom, Széchenyi tér 21. tel.: 06 30 449 0044
a Cathedralis Tours Utazási Irodában
Esztergom, Bajcsy-Zsilinszky utca 26. tel.: 06 33 520 260
illetve előadás előtt a helyszínen.
A rossz idő miatti helyszínváltozás a Facebookon.
Elérhetőségek:
Facebook: Esztergomi Várszínház
Email: varszinhazegom@gmail.com

Köszönet támogatóinknak!